Iskolánkról

 Jászladányi Móra Ferenc Általános Iskola

Jelenlegi formájában az iskola 1977. óta működik, 2013-ig különböző feladatellátási helyeken, de 2013. szeptember elsejétől mindhárom tagozat az 1999-ben átadott új iskolaépületben, a Hősök tere 7. szám alatt található.  Az intézmény fenntartója a Jászberényi Tankerületi Központ, az iskola Móra Ferenc nevét 2004-ben vette fel. A jelenlegi tanulólétszám 470 fő, melyből 385 fő hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, 157 fő veszélyeztetett, és van 80 nevelésbe vett tanuló is. 12 alsós tanulócsoport van, 8 felsős osztály, 3 összevont csoportot pedig a gyógypedagógiai tagozaton oktatnak. Az oktatási és nevelési feladatokat 25 pedagógus látja el, 3 vezető koordinálásával. Van 5 fő NOKS dolgozó, a technikai személyzet létszáma 11 fő. Az intézmény az oktatás mellett biztosítja a napköziotthonos ellátást és a szociális gyermekétkeztetést is.  Az étkezés melegítő konyhával ellátott ebédlőben történik, az étel az önkormányzat konyhájából kerül kiszállításra. Az állami feladatként ellátandó alaptevékenységeket az intézmény szakmai alapdokumentuma tartalmazza.

Az iskola humánerőforrásait tekintve elmondható, hogy az intézmény évek óta küzd pedagógushiánnyal, főleg a reál tantárgyak esetében, de  az ott tanító pedagógusok szakmai felkészültsége, összefogása és gyermekszeretete révén minden problémát sikerül megoldani.

A pedagógusok az oktatás mellett a nevelésre is nagy gondot fordítanak, folyamatos tantestületi és egyéni képzéseken vesznek részt, hogy módszertani felkészültségük naprakész legyen. A nevelőtestületben egy mesterpedagógus, 8 fő pedagógus2 fokozatban van, jelen pillanatban is több kolléga vesz részt első- illetve másoddiplomás képzésben.  A pedagógusok nyitottak az újra, a megváltozott társadalmi elvárásokhoz folyamatosan alkalmazkodnak.

Az oktatás 23 tanteremben folyik. Ezen kívül egy informatika terem és két nyelvi labor segíti a pedagógusok munkáját. A tárgyi feltételek jónak mondhatók. Jelenleg 17 osztályban található interaktív tábla, további 5 tanteremben projektor, amely lehetőséget nyújt a nevelőknek a korszerű, egyben érdekes óravezetésre.

Az intézmény arra törekszik, hogy a diákok biztos alapkészségek birtokában korszerű, használható, alkalmazható tudásra tegyenek szert, és legyenek képesek boldogulni a szűkebb és tágabb környezetükben.

A munka fontos részének tekintik, hogy a lemaradókat, a problémával küzdőket segítsék a felzárkóztatásban, beilleszkedésben, de ugyanolyan fontosnak tekintik, hogy a valamilyen területen tehetséget mutató gyerekeknek lehetőséget biztosítsanak a további fejlődésre.

A nevelőtestület elkötelezett arra, hogy nevelő-oktató munkája során a sajátos nevelési igényű, (tanulásban és értelmileg akadályozott) gyermek/tanuló számára egyenlő hozzáférést biztosítson a minőségi neveléshez-oktatáshoz, a fejlesztő és terápiás foglalkozásokhoz. Az iskola nyitott szemléletű, gyermek- és emberközpontú, ahol az emberi értékek minél teljesebb kibontakoztatása a cél. Ezért az intézmény az eltelt évek során bevezette a kompetenciaalapú oktatást, megszervezte a képesség kibontakoztató programokat működtető tevékenységet; bevezette az Integrációs Pedagógiai Rendszert, és folyamatosan vett részt pályázatokban is.

A tanórán kívüli tevékenységek során nagy hangsúlyt kapnak a hagyományőrző rendezvények, projektnapok, amelyek az összetartozást, a szabadidő hasznos eltöltését, valamint a helyi értékek bemutatását is szolgálják.

Az iskola minden tanév során megrendezi a következő programokat:

  • „A magyar kultúra és az eredeti cigány folklór gyöngyszemei” kulturális bemutató
  • „TÁTIKA” műsor
  • „Tök jó” nap
  • KI MIT TUD
  • Adventi gyertyagyújtások
  • Karácsonyi műsor
  • Pénz7
  • Fenntarthatósági Témahét
  • Móra-nap
  • Iskolanyitogató
  • „TE SZEDD”- szemétszedési programok
  • Egészségügyi vetélkedő
  • Ballagás-keringővel

Az iskola – elsősorban a szülőkkel ápolt kapcsolatok révén – folyamatosan részt kíván venni a lakóhely életében. Ennek érdekében:

  • rendszeres kapcsolatot tartanak a tanulók szüleivel, a családokkal,
  • igyekeznek lehetőséget teremteni arra, hogy az iskola életéről, tevékenységéről, eredményeiről minél többet megismerhessenek a szülők, valamint a község érdeklődő polgárai,
  • ápolják és bővítik eddigi kapcsolataikat a községünkben található civil szervezetekkel,
  • nevelőik fontos feladatnak tartják, hogy az iskola – eddigi hagyományaihoz híven – továbbra is képviseltesse magát a különféle községi rendezvényeken, illetve a tanulók számára szervezett községi szintű megmozdulások szervezésében és lebonyolításában maga is részt vegyen.

Nagy hangsúlyt fektetnek a továbbtanulásra, a pályaorientációs készségek fejlesztését külön program alapján végzik, amely 2021-ben indult az intézményben. A Tanoda pályázatnak köszönhetően újabb lépéseket tesznek a hátrányos helyzetű és roma tanulók iskolai sikerességének elősegítése érdekében.

2008. óta folyamatosan részt vesznek a hátrányos helyzetű tanulókat segítő Útravaló Ösztöndíjprogramban, ebben a tanévben a 44 tanulót 10 pedagógus mentorálja.

Az eszközellátást segíti az intézmény mellett működő „Új Iskoláért Alapítvány”.

Annak ellenére, hogy a gyermekek között igen magas a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya, szaktantárgyi versenyeken, települési programokon műsoraikkal rendszeresen részt vesznek.

Az iskola erősségei közé tartozik a szülőkkel való hatékony, folyamatos és rendszeres kapcsolattartás, ezt az évente megrendezett „Családi napokkal” is erősítik, valamint a nevelőtestület példaértékű összetartása, amely mind intézményi, mind települési szinten nyomon követhető.